2013-ban már a 4. Selénia  Rally-ra készültem.
2008-ban és 2009-ben voltam Pécsen, majd 2010-ben Veszprémben, és idén Diósjenőn. Már az első alkalom után ez lett a kedvenc autós programom, amit ha egy mód van, rá nem hagyok ki. 2008-ban a sógoromékat vittem magammal, meg is fertőződtek, azóta már nekik is Alfájuk van. Eddig sajnos nem sikerült helyezést elérnem, de végül is ez egyáltalán nem baj. Ez a „verseny” tényleg a részt vételről szól. Első alkalommal az ember ismerkedik a helyzettel, próbálja értelmezni az itinert, és még nem elég dörzsölt ahhoz, hogy tudja, a szervezők bizony kitesznek magukért, ha a játékosok megvicceléséről van szó.

Nagyon vártuk az idei rally-t, mert végre – és egyben első ízben – kettesben indulhattunk, a gyermekeink ugyanis felnőttek annyira, hogy már nem volt muszáj magunkkal vinnünk őket is.  Azt is elhatároztuk, hogy ennek örömére idén ott maradunk éjszakára is, a kempingben.
9:30 körül érkeztünk meg, egyből regisztráltunk, a 36-os rajtszámot kaptuk. Ezután bejelentkeztünk a szállásra és megkerestük a zsíros kenyér lelőhelyet, ami elválaszthatatlan része a Selénia Rally-nak, addigra meg is éheztünk, nagyon jól esett a paprikás zsíros deszka uborkával, hagymával. Közben megnéztük hogyan kezd neki a szakács az ebédfőzésnek, és ittunk a szintén elmaradhatatlan kávéból. A vendéglátás ismét példás volt, sőt szerintem az eddigi legjobb.

Üdvözöltük az ismerősöket, beszélgettünk pár szót, közben hallottuk, hogy elindulnak az elsők. Aztán hamar rájöttünk, hogy rengeteg időnk van, mert nagyon lassan halad a rajtoltatás.
Sajnos ebben az évben ez volt az egyik gyenge pont. Igazából nem tudom, hogy lehetett volna ezen segíteni, de jövőre megoldják a szervezők ebben biztos vagyok. Azért volt lassú, mert az első állomás hagyományosan a Seléniás, ami kb. 100m-re volt a rajttól, és az ottani három feladat relatíve sok időt igényelt és nem akarták, hogy ott torlódjon a mezőny ezért akkor indult a következő, ha onnan már valaki kijött. Emiatt iszonyúan elhúzódott a start, és sokan előre kéredzkedtek a sorban a sorszámtól függetlenül. Alapvetően ez sem gond, de annak, aki kivárta a szám szerinti sorát azért nem esett jól, hogy számolatlanul engedték be eléje a sokkal, nagyobb számmal, később érkezett indulókat.
Kicsit furcsa volt, hogy a regisztrációnál az itinerrel együtt kaptunk két feladatlapot is, neki is álltunk kérve egy kis telefonos segítséget, később kiderült, hogy szervezési hiba folytán osztották ki a feladatlapokat, ezt a 7. feladatnál kaptuk volna meg ahol nem volt térerő.
No de térjünk rá a jó dolgokra!
Az első feladat a szokásos kvíz, amin szerintem csúnyán elvéreztem, sajnos lenne még mit tanulnom a kenő illetve tisztítóanyagokról. Ezután következett az eddigi legjobb feladat: a szlalom bekötött szemmel. Ez óriási ötlet volt! A navigátor a pálya végéről, szemből irányította rádión a bekötött szemű sofőrt. Hihetetlenül megszűnik az ember térérzékelése, ha nem lát semmit, azon kívül a navigátornak is nehéz dolga volt, hiszen tükrözve kellett mondania az irányokat. Nagy élmény volt! Sajnos elvittem egy bóját és kétszer tolatnom kellett. Ezután jött a karikadobálás, itt már azért volt sikerélmény egy közepes és egy kis karikával betaláltam – ráadásul közére! A következő feladatban, a képekhez várost kellett rendelni, ez is érdekes volt.
Indultunk tovább, a 2. kereszteződésnél egyből el is tévedtünk, de hamar megtaláltuk a helyes irányt – csak hát ettől fogva a navigátoromnak (feleségemnek) sokat kellett számolnia…  Gyönyörű helyeken vitt az utunk, az itiner nagyon jól sikerült nem volt nehéz követni.
Az első feladatnál a szokásos kérdések fogadtak (pl. „a vár legerősebb tornya mikor és mitől omlott le”), ezt sikerült is szépen megoldani, aztán be a kocsiba és tovább…

A 2. feladat egy templomhoz kötődött, itt már hagytam magam behúzni a csőbe és mindkét hősi halottas táblán megszámoltam a Ferenceket, nem figyelve arra, hogy csak az I. világháborúban elesettek száma a kérdés. Ide kapcsolódik egy kis feladatlap javítási hiba is, mivel a bástyát szimbolizáló betonkockák számát jól adtuk meg, mégse kaptunk rá pontot. Mindegy nem ezen múlott 

A 3. feladat a Szent Orbán hotelnél volt, nagyon szép erdei út vitt oda, bár a feleségem kicsit félt az út melletti meredélytől. Út közben egy kis büfénél megálltunk harapni valamit, nem néztem ki sok jót belőle – amolyan „Üvegtigris” szerű büfé volt – de kellemesen csalódtam, mert a néni hihetetlen hamburgert rittyentett nekünk.

A 4. feladatnál volt a kisvasút megállója, és épp akkor jött arra a szerelvény, nagyon jópofa volt, a kisfiamnak biztosan nagyon tetszett volna. Itt már fogas kérdések vártak, még a mozdonyvezetőt is megkérdeztük mégse válaszoltunk jól.

Az 5. feladatnál ismét elkavarodtunk kicsit, mert elmentünk a park mellett, de aztán visszafordulva megtaláltuk, megszámoltuk a padokat, megválaszoltuk a kérdéseket és indultunk tovább. Ezután ismét vadregényes tájak következtek fűszerezve vicces dolgokkal, pl. „a TÜZÉPET kerüld meg”, azóta is, ha meglátunk egy TÜZÉPET összemosolygunk.

A 6. feladat ahol ismét szavakat kellett számolni, ráadásul figyelve arra, hogy az „ERDŐ” szó így idézőjelben szerepelt, tehát - tapasztalatainkból okulva – ragok nélkül kellett megszámlálni, és milyen jól gondoltuk. Eztán mentünk tovább az szép erdei úton, és az utolsó feladathoz érkeztünk, ahol egy pihenőnél elrejtett képeket kellett megtalálni. Satya ugyan azt mondta lusták voltak nagyon elrejteni és magasra mászni, de tudtam, hogy nem szabad mindent elhinni neki, ezért csak azért is felmásztam a domboldalra és észre is vettem az elrejtett képeket. Az itteni pontozással nem vagyok kibékülve, mert volt egy kép, amit csak kb. 10%-ban találtak meg a versenyzők, emiatt viszont szinte mindenki 0 pontot kapott, szerintem ez így nem volt korrekt.

Innen már csak vissza kellett navigálni a kempinghez és leadni a feladatlapot, majd elfogyasztani az igazán kiválóra sikerült gulyást.  Közben legurult egy sör is, hiszen már nem kellett vezetnem, ott aludtunk a kempingben.  Az eredményhirdetésig gyorsan eltelt az idő, megtapsoltuk a nyerteseket, majd összeálltunk az elmaradhatatlan csoportképhez. Ezután elkezdek elszállingózni a résztvevők.Kicsit megijedtünk, hogy marad –e egyáltalán rajtunk kívül még valaki, de szerencsére csak „elbújtak” és a hátsó faházak között ült már a csapat. Este összejöttünk a klubhelyiségben és egy éjszakába nyúló pizzázós, iszogatós beszélgetéssel ütöttük el az időt, ami nagyon jó volt, majd a mennydörgéssel és villámlással érkező eső előtt gyorsan nyugovóra tértünk. Az időjárás tehát igazán kegyes volt hozzánk és az idei évben is végig szép, kiránduló időnk volt.
Másnap kora reggel kicsekkoltunk és haza indultunk. Nagyon jó buli volt az idei Selénia Rally (is), most is bővült a személyes ismeretségünk köre, mindig jó dolog, élő arcot társítani a nicknév mellé. Köszönjük a szervezőknek és az résztvevőknek ezt a szép napot, jövőre is jövünk mindenképp!

                                                                                    Liquid