Az Indy Racing versenysorozatban való rövid, de nem túl sikeres részvétel után, az Alfa Corse az 1990-es évek elején visszatért a túraautók versenyéhez. Az 1992-es szezon megmutatta, hogy ez jó döntés volt, mert az újonnan kifejlesztett 155 GTA Superturismo az Olasz Túraautó Bajnokság 20 versenyéből 17-et meg is nyert, Nicola Larini vezetésével. 

Ezek a rendkívül biztató eredmények arra inspirálták az Alfa Romeo-t, hogy a külföldi, erősebb versenyeken is részt vegyen. 
Ezért komoly fejlesztésbe kezdtek, és megalkották az Alfa Romeo 155 V6 Ti versenyautót. Így került az Alfa Romeo Németországba, a DTM (Deutsche Tourenwagen Meisterschaft) versenysorozatba. 1993-tól kezdődően a túraautó versenyeket két különálló osztályban rendezték meg. Ezek az FIA 1. és 2. osztályok voltak. A két osztály közötti fő különbség, a megengedett/előírt módosítások szintje volt.

A 2. osztályban induló autóknak nagyon közel kellett maradniuk a homologizált utcai változathoz, (ezek voltak a 155 GTA-k) miközben az 1. osztály versenygépeinek fejlesztésében jelentős szabadságot élvezhettek a mérnökök. Nem meglepő tehát, hogy a 2. osztály előírásait leginkább a nemzeti bajnokságok adaptálták, hiszen ez biztosította a legalacsonyabb részvételi költséget. Szintén nyilvánvalónak tekinthető, hogy a DTM – amely a világ túraautó versenyeinek legerősebb mezőnyét vonultatta fel – az 1. osztály sokkal extrémebb szabályait vette át. Az Alfa Romeo úgy döntött, hogy mindkét osztályhoz kifejleszti a 155 verseny változatát.

Az Alfa Corse két DTM pilótája ekkor Nicola Larini és Alessandro Nannini volt. A 155 V6 Ti már az első, és egyben bemutatkozó versenyen tarolt. Larini megnyerte mindkét futamot, ezzel komoly meglepetést okozva a mezőnynek. A szezon további részében még 8 alkalommal sikerült nyernie, amivel megszerezte az egyéni címet is. Nannini 1993-tól 1996-ig versenyzett az Alfával, amely idő alatt összesen 13 alkalommal állt a dobogó első fokára.

A 155 V6 Ti-k rendkívül sikeres autók voltak. Pályafutásuk alatt 38 győzelmet tudhattak magukénak, és 3 egyéb bajnoki versenyt is megnyertek.

A 38 futamgyőzelem így állt össze pilótákra bontva:

- Nicola Larini: 17
- Alessandro Nannini: 13
- Stefano Modena: 2
- Christian Danner: 2
- Michael Bartels: 2
- Kris Nissen: 1
- Gabriele Tarquini: 1

Szintén nem elfelejtendő, hogy a 155 V6 Ti megnyerte a Nagy-Britanniai Bajnokságot, a Spanyol Bajnokságot és második lett az Olasz Bajnokságon.

Nicola Larini és az Alfa 155 V6 Ti remek párosítás volt. Az 1993-as év bajnoka lett, illetve sorozatosan aratta a sikereket, és utasította maga mögé a nagy német márkákat, amelyeknek az Alfa Romeo még sokáig okozott fejfájást a DTM futamokon. A másik gyári pilóta, Alessandro Nannini is jó választás volt a gyári csapat vezetősége részéről. Nannini nem akárki volt az DTM-es szereplése előtt sem. 1990-ben a Benetton csapat pilótájaként megnyerte az F1-es Japán nagydíjat. Sajnos a spanyol verseny után helikopterbalesetet szenvedett, amiben elvesztette jobb karját. Ezzel az F1-es karrierje ugyan befejeződött, de az Alfa látott benne fantáziát és szerződtette és 1993-tól 1996-ig.
A bizalmat Nannini  úgy hálálta meg, hogy 13 győzelmet szerzett a csapatnak. Larini 17 győzelmével, a páros méltó módon íratta be a versenysport történelemkönyvébe a DTM fejezetébe az Alfa Romeo-t, mellyel tovább öregbítették a már eleve nem ismeretlen nevet. DTM sikerei mellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az FIA 2-es 155 GTA verziói is jól szerepeltek, az egyik kormánya mögött Gabriele Tarquini BTCC bajnok lett. A töretlen siker 1994-ig tartott, ekkor a németek leváltották a sikertelen 190 E-t és egy új versenyautót állítottak csatasorba, amely a C-osztályból lett kialakítva. A Mercedes győzött 1994-ben, a két gyári Alfa csapat pedig csak a 3. és a 4. helyet tudta megszerezni az évadban. Ezután az olaszok már nem fejlesztették tovább a kiöregedő 155 V6 Ti-t, amely így már nem volt olyan ütőképes, mint korábban. Sokunk bánatára 1996-ban sajnos kiléptek a sorozatból.

Az 1993-as Alfa Romeo 155 V6 Ti versenymotorja különleges műszaki csemege volt. 2500 cm3-es V6-os, turbófeltöltővel. 400 lóerőt préselt ki magából a motor, és akár a 11500-as fordulatot is elérte, ha a pilóta keményen odaszorította a pedált a padlóhoz. A versenyautónak fantasztikus hangja volt. Egy újonnan fejlesztett 4kerékhajtás rendszer továbbította az útra a 400 lóerőt, a középen elhelyezett 6-sebességes váltón át. Nagyjából az erő 1/3-a jutott az első kerekekre, a többi a hátsó tengelyt hajtotta. A kitűnőre sikerült hajtásláncnak nagy segítségére volt a verseny 155 karosszériája. Egy speciálisan kialakított első lökhárítóegységet kapott az autó. Ebben különféle légcsatornák voltak kialakítva, melyek segítségével komoly leszorító erő keletkezett.

A hátsó diffúzor, az autó aljának kialakítása, az oldalsó küszöbspoiler, az óriási hátsó szárny is mind az autó leszorítását, stabilitását szolgálta. Mindezek korának tökéletes versenyautójává tették a 155 V6 Ti DTM-met.

1996-ra, a sorozatos fejlesztéseknek és módosításoknak köszönhetően, a 155 V6 Ti-ben már szekvenciális sebességváltó volt. A motoron is változtattak, a 2500-as 90°-os V6-os turbós aggregát már 490 lóerős lett, és 11900-as fordulatszámra volt képes. 
Ezekkel a paraméterekkel 300 km/h-val is tudott száguldani a 155 V6 Ti. A karosszéria aerodinamikailag fokozatosan fejlődött az évek során, így segítve az autó stabilitását versenyzés közben.

George